Évközi 13. vasárnap
† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből (Mk 5,21-43)
Abban az időben amikor Jézus a bárkával ismét átkelt a túlsó partra, a tó partján nagy tömeg sereglett köréje. Ekkor odajött egy Jairus nevű férfi, a zsinagóga elöljárója, s mihelyt meglátta őt, a lába elé borult, és nagyon kérte: „Halálán van a lányom. Jöjj, tedd rá a kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen!” Erre ő elment vele. Nagy tömeg kísérte, és tolongott körülötte.
Volt ott egy asszony, aki már tizenkét éve vérfolyásban szenvedett. Sok orvos sokféle kellemetlen kezelésnek vetette alá: Mindenét rájuk költötte, de hasztalan, egyre rosszabbul lett. Hallott Jézusról, ezért átfurakodott a tömegen, és hátulról megérintette a ruháját. Így gondolkodott magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” És azonmód megszűnt a vérfolyása. Érezte testében, hogy meggyógyult bajából.
Jézus nyomban észrevette, hogy erő ment ki belőle. Megfordult a tömegben, és megkérdezte: „Ki érintette meg a ruhámat?” Tanítványai ezt válaszolták: „Látod, hogy szorongat a tömeg, mégis azt kérdezed: Ki érintett meg?” De ő mégis körülnézett, hogy lássa, ki volt az. Az asszony félve, remegve előlépett – mert hisz tudta, hogy mi történt vele –, odaborult eléje, és őszintén bevallotta neki az igazságot.
Ő így szólt hozzá: „Leányom, hited meggyógyított téged. Menj békével, és bajodtól megszabadulva légy egészséges!”
Még beszélt, amikor jöttek a zsinagóga elöljárójának házából és közölték: „Meghalt a lányod. Miért fárasztanád a Mestert?” A hír hallatára Jézus így bátorította a zsinagóga elöljáróját: „Ne félj, csak higgy!” Péteren, Jakabon és Jánoson, Jakab testvérén kívül senkinek sem engedte meg, hogy vele menjen.
Amikor odaértek az elöljáró házához, nagy riadalmat, sok siratót és jajgatót látott. Bement és így szólt hozzájuk: „Mit lármáztok itt, miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik.” Azok kinevették. Ő azonban mindenkit kiparancsolt, maga mellé vette a gyermek apját, anyját, s kísérőivel együtt bement (a helyiségbe), ahol a gyermek volt. Megfogta a kislány kezét, és azt mondta neki: „Talita kúm”, ami annyit jelent: „Kislány, mondom neked, kelj föl!” A kislány azonnal fölkelt, és járni kezdett. Tizenkét éves volt. Azok pedig magukon kívül voltak a csodálkozástól. De ő szigorúan meghagyta, hogy ezt a dolgot senki meg ne tudja. Azután szólt nekik, hogy adjanak enni a kislánynak.
OLVASMÁNY Bölcsesség könyvéből (Bölcs 1,13-15;2,23-24)
A halált nem Isten alkotta, ő nem leli örömét az élők pusztulásában. Hisz mindent azért teremtett, hogy legyen, és a világon minden teremtmény az életet szolgálja. Nincs bennük pusztító méreg, és a földön nem az alvilág uralkodik. Az igazság ugyanis halhatatlan. Isten halhatatlanságra teremtette az embert, a saját örökkévalóságának képmásává tette. A sátán irigysége révén azonban a világba jött a halál, és akik vele tartanak, azok megtapasztalják.
VÁLASZOS ZSOLTÁR (Zsolt 29,2.4.5-6,11.12a.13b) – 6. tónus
Válasz: Dicsőítelek, Uram, * mivel megmentettél engem.
Előénekes: Dicsőítelek, Uram, mivel megmentettél engem, * nem engedted, hogy ellenségeim ujjongjanak rajtam.
Uram, lelkemet kihoztad a halál országából, * életben tartottál, nehogy sírba szálljak.
Hívek: Dicsőítelek, Uram, * mivel megmentettél engem.
E: Zsoltárt zengjetek az Úrnak, ti, az ő szentjei, * és dicsérjétek az ő szent nevét.
Mert haragja csak egy pillanat, * de jósága végigkísér egész életünkön.
H: Dicsőítelek, Uram, * mivel megmentettél engem.
E: Ha este meg is látogat a sírás, * reggelre az öröm visszatér.
Meghallgatott az Úr, és megkönyörült rajtam, * az Úr lett az én segítségem.
H: Dicsőítelek, Uram, * mivel megmentettél engem.
E: Sírásomat örömre fordítottad; * Uram, Istenem, magasztallak mindörökké.
H: Dicsőítelek, Uram, * mivel megmentettél engem.
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből (2Kor 8,7.9.13-15)
Testvéreim! Ti mindenben kitűntök: a hitben, a szóban, a tudásban, minden buzgólkodásban, és az irántunk táplált szeretetben: tűnjetek ki tehát a jótékonykodásban is. Hiszen ismeritek Urunk, Jézus Krisztus jótékonyságát. Noha gazdag volt, értetek szegénnyé lett, hogy szegénysége által meggazdagodjatok. Nem azért kell gyűjteni, hogy mások megszabaduljanak a szükségtől, ti meg bajba jussatok, hanem az egyenlőségért. Most az ő szükségüket a ti bőségetek enyhíti, hogy majd az ő bőségük nektek szolgáljon szükségetekben segítségül, s így (a javak) kiegyenlítődjenek. Az Írásban is ez áll: „Aki sokat gyűjtött, nem bővelkedett, aki meg keveset, nem szűkölködött.”
ALLELUJA (vö. 2Tim 1,10) – 12. tónus
Alleluja! Alleluja!
Üdvözítőnk, Jézus Krisztus, győzött a halálon, * és az evangéliumban felragyogtatta az örök életet.
Alleluja!
A fenti evangéliumi szakaszhoz tartozó lectio divina segédanyag
az alábbi ikonokra kattintva tölthető le:
Az EPUB és MOBI formátumú dokumentumokat
az ingyenes PocketBook Reader aplikációval teszteltük.