Évközi 14. vasárnap

Nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában. (Mk 6,1-6)

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből (Mk 6,1-6)

Abban az időben Jézus hazament Názáretbe. Tanítványai elkísérték. Amikor elérkezett a szombat napja, tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták, és csodálkozva mondogatták: „Honnét vette ezt? Miféle bölcsesség ez, amely neki adatott? És csodák, amelyeket kezével véghezvisz! Nem az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon rokona? S ugye nővérei is itt élnek közöttünk?” És megbotránkoztak benne.
Jézus erre megjegyezte: „Nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában, rokonai körében, a saját házában.” Nem is tehetett ott csodát, csupán néhány beteget gyógyított meg, kézrátétellel. Maga is csodálkozott hitetlenségükön.

OLVASMÁNY Ezekiel próféta könyvéből (Ez 2,2-5)

Ezekiel így ír prófétai meghívásáról:
Az Úr megszólított engem, a Lélek eltöltött, lábaimra állított, és hallottam, amint az Úr beszélt hozzám.
Ezt mondta nekem: „Emberfia, elküldelek Izrael fiaihoz, a lázadókhoz, akik fellázadtak ellenem. Ők és atyáik lázadoztak ellenem mind a mai napig. Fiaiknak kemény a fejük és megátalkodott a szívük. Hozzájuk küldelek, hogy mondd meg nekik: Ezt mondja az Úr, az Isten. Akár meghallgatják, akár nem hallgatják – mert hiszen lázadó nemzedék ez –, megtudják, hogy próféta van közöttük.”

VÁLASZOS ZSOLTÁR (Zsolt 122,1-2a.2bcd.3-4) – 2. tónus

Válasz: Szemünk az Úrra tekint, * amíg csak meg nem könyörül rajtunk.
Előénekes: Szememet hozzád emelem, * hozzád, aki a mennyben lakozol.
Íme, miként a szolgák szeme * uruk kezére figyel.
Hívek: Szemünk az Úrra tekint, * amíg csak meg nem könyörül rajtunk.
E: Miként a szolgálók szeme úrnőjük kezére, * úgy tekintünk Urunkra,
Istenünkre, * amíg csak meg nem könyörül rajtunk.
H: Szemünk az Úrra tekint, * amíg csak meg nem könyörül rajtunk.
E: Könyörülj rajtunk, Uram, könyörülj rajtunk, * mert igen elteltünk gyalázattal.
Túlságosan megtelt a lelkünk * a dúslakodók gúnyolódásával és a kevélyek megvetésével.
H: Szemünk az Úrra tekint, * amíg csak meg nem könyörül rajtunk.

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből (2Kor 12,7-10)

Testvéreim! Hogy a nagyszerű kinyilatkoztatás elbizakodottá ne tegyen, tövist kaptam testembe, a sátán angyalát, hogy arcul verjen, és el ne bízzam magam. Háromszor kértem ezért az Urat, hogy szabadítson meg tőle, de azt felelte: „Elég neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében.”
Ezért legszívesebben a gyöngeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakjék bennem. Kedvem telik a Krisztusért való gyöngeségben, gyalázatban, nélkülözésben üldöztetésben és szorongattatásban, mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős.

ALLELUJA (Lk 4,18) – 7b tónus