Szentháromság vasárnapja

Isten elküldte Fiát, hogy üdvözüljön általa a világ (Jn 3,16-18)

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből (Jn 3,16-18)

Abban az időben Jézus ezt mondta Nikodémusnak:
Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet vont magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában.

OLVASMÁNY Mózes második könyvéből (Kiv 34,4b-6.8-9)

Mózes, miután elpusztította az aranyborjút és kiengesztelte az Urat, másnap korán reggel elindult a Sinai-hegyre, és vitte magával a két kőtáblát, ahogy az Úr megparancsolta. Az Úr leereszkedett felhőben, ő pedig eléje járult és segítségül hívta az Úr nevét. Az Úr elvonult Mózes előtt és ezt mondta: „Az Úr, az Úr, irgalmas és könyörülő Isten, hosszantűrő, kegyelemben és hűségben gazdag.”
Mózes sietve a földig hajolt, leborult, és így szólt: „Ha kegyelmet találtam a szemedben, Uram, akkor a mi Urunk vonuljon velünk. Bár keménynyakú nép ez, mégis bocsásd meg bűneinket, és fogadj el minket örökségedül.”

VÁLASZOS ZSOLTÁR (Dán 3,52.53.54.55.56)  –  6. tónus

Válasz: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké. 
Előénekes: Áldott vagy, Urunk, atyáink Istene.*
Hívek: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
E: Áldott a te dicsőséges szent neved.*
H: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
E: Áldott vagy templomodban, dicsőséged szent helyén.*
H: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
E: Áldott vagy királyi trónodon.*
H: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
E: Áldott vagy, aki mélységekbe tekintesz, † és a kerubok fölött trónolsz.*
H: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
E: Áldott vagy az égbolt fölött.*
H: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké. 

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből (2Kor 13,11-13)

Testvéreim!
Örvendjetek és tökéletesedjetek! Buzdítsátok egymást, éljetek egyetértésben és békében! Akkor veletek lesz a szeretet és a béke Istene. Köszöntsétek egymást szent csókkal. A szentek mind köszöntenek titeket.
Urunk Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!

ALLELUJA (Vö. Jel 1,8)  –  9. tónus

Alleluja! Alleluja!

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek: * Istennek, aki van, aki volt, és aki eljön újra!

Alleluja!

A fenti evangéliumi szakaszhoz tartozó lectio divina segédanyag
az alábbi ikonokra kattintva tölthető le*:

lectio-divina-pecsi-egyhazmegyelectio-divina-pecsi-egyhazmegyelectio-divina-pecsi-egyhazmegye

Az EPUB és MOBI formátumú dokumentumokat
az ingyenes PocketBook Reader aplikációval teszteltük.