Szent Család vasárnapja
† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből (Lk 2,41-52)
Jézus szülei minden évben fölmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. Amikor Jézus tizenkét éves lett, szintén fölmentek, az ünnepi szokás szerint. Az ünnepnapok elteltével hazafelé indultak. A gyermek Jézus azonban Jeruzsálemben maradt anélkül, hogy szülei észrevették volna. Abban a hitben, hogy az úti társaságban van, már egy napig mentek, amikor keresni kezdték a rokonok és ismerősök között. Mivel nem találták, visszafordultak, Jeruzsálembe, hogy ott keressék.
Három nap múlva találtak rá a templomban, amint a tanítók közt ült, hallgatta és kérdezgette őket. Akik csak hallgatták, mind csodálkoztak okosságán és feleletein. Amikor a szülei meglátták őt, nagyon meglepődtek.
Anyja így szólt hozzá: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Lásd, atyád és én bánkódva kerestünk téged.”
Ő azt felelte: „Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?”
Ám ők nem értették mit akar ezzel mondani.
Akkor hazatért velük Názáretbe, és engedelmes volt nekik. Szavait anyja mind megőrizte szívében.
Jézus pedig növekedett bölcsességben, korban és kedvességben Isten és emberek előtt.
OLVASMÁNY Sámuel első könyvéből (1Sám 1,20-22;24-28)
Hanna az Úr szolgálatára adja gyermekét.
Hanna fogant, és amikor elérkezett az ideje, fiút szült. A Sámuel nevet adta neki, „mert – amint mondta – az Úrtól könyörögtem ki”. Amikor Elkana egész családjával újra fölment (az Úr templomába), hogy az Úrnak az évi áldozatot bemutassa és teljesítse fogadalmát, Hanna nem ment föl vele. Azt mondta férjének: „Először elválasztom a gyereket, aztán elviszem: jelenjen meg az Úr színe előtt és maradjon ott örökre.”
Mihelyt azonban Hanna elválasztotta a gyermeket, fölvitte magával, egy hároméves marhával, egy efa liszttel és egy tömlő borral egyetemben, és Silóban belépett az Úr templomába; a fiú még nagyon kicsi volt. Amikor a marhát feláldozták, a fiú anyja odament Élihez: Megszólította: „Engedd meg, uram! Amint igaz, hogy élsz, uram, az az asszony vagyok, aki itt álltam melletted és imádkoztam az Úrhoz. Ezért a fiúért imádkoztam. S lám az Úr teljesítette kérésemet, amellyel hozzá fordultam. Ezért én is átengedem (fiamat) az Úrnak, egész életére átengedem az Úrnak.” És ott leborultak az Úr előtt.
VÁLASZOS ZSOLTÁR (Zsolt 83,2-3.5-6.9-10) – 6. tónus
Válasz: Boldogok, Uram, mindazok, akik a te házadban laknak. (vö. 5a. vers.)
Előénekes: Mily kedves a te hajlékod, seregek Ura, * sóvárog és vágyódik lelkem az Úr udvarába.
Szívem és testem * örvendezik az élő Istenben.
Hívek: Boldogok, Uram, mindazok, akik a te házadban laknak.
E: Boldogok, akik a te házadban laknak, * örökkön örökké dicsérnek téged.
Boldog az az ember, kinek segítsége tőled van, * és szívében készülődik, hogy hozzád menjen.
H: Boldogok, Uram, mindazok, akik a te házadban laknak.
E: Seregek Ura, Istene, hallgasd meg imámat, * figyelj reám Jákob Istene.
Istenünk, oltalmazónk, nézz reánk, * tekints a te fölkented arcára!
H: Boldogok, Uram, mindazok, akik a te házadban laknak.
SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből (1Jn 3,1-2.21-24)
Szeretteim! Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk. A világ azért nem ismer minket, mert őt sem ismeri.
Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de hogy mik leszünk, az még nem nyilvánvaló. Azt tudjuk, hogy ha ő megjelenik, hasonlók leszünk hozzá, mert látni fogjuk őt úgy, amint van.
Szeretteim, ha szívünk nem vádol, legyünk bizalommal az Isten iránt. Bármit kérünk, megkapjuk tőle, hisz megtartjuk parancsait, és azt tesszük, ami neki tetszik.
Az az ő parancsa, hogy higgyünk Fiának, Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, amint ő parancsolta. Aki teljesíti parancsait, Istenben marad, és Isten is őbenne. Azt, hogy ő bennünk marad, a Lélektől tudjuk, akit adott nekünk.
Alleluja (vö. ApCsel 16,14b) – 2. tónus
Alleluja! Alleluja!
„Uram, nyisd meg szívünket, * hogy meghallgassuk Fiad igéit!”
Alleluja!
A fenti evangéliumi szakaszhoz tartozó lectio divina segédanyag
az alábbi ikonokra kattintva tölthető le:
Az EPUB és MOBI formátumú dokumentumokat
az ingyenes PocketBook Reader aplikációval teszteltük.