Évközi 25. vasárnap

Talán rossz szemmel nézed, hogy én jó vagyok? (Mt 20,1-16a)

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből (Mt 20,1-16a)

Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint amikor egy gazda kora reggel kiment, hogy szőlőjébe munkásokat fogadjon. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, elküldte őket a szőlőjébe. A harmadik óra körül megint kiment, s látta, hogy mások is ácsorognak ott tétlenül a piactéren. Ezt mondta nekik: „Menjetek ti is a szőlőmbe, és ami jár, megadom majd nektek.” Azok el is mentek. Majd a hatodik és a kilencedik órában újra kiment és ugyanígy cselekedett. Kiment végül a tizenegyedik óra körül is, és újabb ácsorgókat talált. Megkérdezte tőlük: „Miért álldogáltok itt egész nap tétlenül?” Azok ezt válaszolták: „Mert senki sem fogadott fel minket.” Erre azt mondta nekik: „Menjetek ti is a szőlőmbe!”
Amikor beesteledett, a szőlősgazda így szólt intézőjéhez: „Hívd össze a munkásokat, és add ki a bérüket, az utolsókon kezdve az elsőkig!” Először azok jöttek tehát, akik a tizenegyedik óra körül kezdtek, és egyegy dénárt kaptak. Amikor az elsők jöttek, azt hitték, hogy nekik többet fognak adni, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen: „Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak, és ugyanúgy bántál velük, mint velünk, akik a nap terhét és hevét viseltük!” Ő azonban ezt felelte az egyiküknek: „Barátom, nem vagyok igazságtalan veled. Nem egy dénárban egyeztél meg velem? Ami a tied, fogd és menj! Talán azzal, ami az enyém, nem tehetem azt, amit akarok? Vagy rossz szemmel nézed, hogy én jó vagyok?”

 

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből (Iz 55,6-9) 

Keressétek az Urat, amíg megtaláljátok, hívjátok segítségül, amíg közel van!
Hagyja el útját a gonosz, és gondolatait a bűnös; térjen vissza az Úrhoz, mert megkönyörül rajta, Istenünkhöz, mert bőkezű a megbocsátásban.
Hiszen az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és az én útjaim nem a ti útjaitok – mondja az Úr.
Igen, amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál, az én gondolataim – a ti gondolataitoknál.

VÁLASZOS ZSOLTÁR (Zsolt 144,2-3.8-9.17-18)  – 5. tónus

Válasz: Közel az Úr azokhoz, * akik oltalmát kérik.
Előénekes: Mindennap áldalak téged, * és dicsőítem nevedet örökkön-örökké.
Nagy az Úr és minden dicséretre méltó, * nagyságát felfogni nem lehet.
Hívek: Közel az Úr azokhoz, * akik oltalmát kérik.
E: Irgalmas az Úr és kegyelmes, * nagy irgalmú és hosszan tűrő.
Az Úr mindenkihez jóságos, * és irgalmas minden művéhez.
H: Közel az Úr azokhoz, * akik oltalmát kérik.
E: Igazságos az Úr minden útján, * és szent minden művében.
Közel az Úr azokhoz, akik őt hívják, * akik hozzá kiáltanak igaz szívvel.
H: Közel az Úr azokhoz, * akik oltalmát kérik. 

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a filippiekhez írt  leveléből (Fil 1,20a-24.27a)

Testvéreim!
Nyíltan megmondom, hogy Krisztus most is, mint mindig, megdicsőül testemben, akkor is, ha élek, akkor is, ha meghalok. Hiszen számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség. Ha viszont tovább kell élnem, az gyümölcsöző munkát jelent.
Nem tudom tehát, mit válasszak, mert mind a kettő vonz: Szeretnék elköltözni, hogy Krisztussal legyek, mert ez mindennél jobb volna. De hogy értetek életben maradjak, arra nagyobb szükség van. Éljetek hát ti is Krisztus evangéliumához méltóan!

ALLELUJA (Vö. ApCsel 16,14b)  –  5. tónus

Alleluja! Alleluja!

Uram, nyisd meg szívünket,* hogy meghallgassuk Fiad igéit.

Alleluja!

A fenti evangéliumi szakaszhoz tartozó lectio divina segédanyag
az alábbi ikonokra kattintva tölthető le*:

lectio-divina-pecsi-egyhazmegye