Urunk megkeresztelkedése
† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből (Mk1,7-11)
Abban az időben Keresztelő János ezt hirdette: „Aki utánam jön, hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy lehajoljak és megoldjam a saruszíját. Én vízzel keresztellek titeket, ő pedig Szentlélekkel keresztel majd meg benneteket!” Ezekben a napokban történt, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelkedett Jánosnál a Jordánban. És mindjárt, amint feljött a vízből, látta, hogy megnyílik az ég, és a Lélek, mint egy galamb, leszáll rá. Az égből pedig szózat hallatszott: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned kedvem telik!”
OLVASMÁNY Izaiás próféta könyvéből (Iz 42,1-4;6-7)
Ezt mondja az Úr: Íme, az én szolgám, akit támogatok, választottam, akiben kedvem telik. Kiárasztom rá lelkemet, és igazságot visz a nemzeteknek. Nem kiált majd, nem emeli föl a hangját, és szava se hallatszik az utcákon. A megtört nádszálat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki. Hűségesen tanítja az igazságot, nem lankad el, sem kedvét el nem veszti, míg az igazságot meg nem szilárdítja a földön. Az ő tanítására várnak a nemzetek.
Én, az Úr hívtalak meg igazságban, én fogtam meg a kezed és én formáltalak. Általad kötök szövetséget népemmel, és adok világosságot a nemzeteknek, hogy nyisd meg a vakok szemét, és szabadítsd ki a börtönből a foglyokat, és a tömlöcből azokat, akik a sötétben ülnek.
VÁLASZOS ZSOLTÁR (Zsolt 28,1a és 2.3ac-4.3b és 9b-10) – 4g. tónus
Válasz: Áldja meg Isten az ő népét, * adjon neki békességet.
Előénekes: Adjátok meg az Úrnak, * Isten gyermekei,
adjátok meg az Úrnak a nevét megillető dicsőséget, * imádjátok az Urat szent ünnepi díszben!
Hívek: Áldja meg Isten az ő népét, * adjon neki békességet.
E: Az Úr szava zúg a vizek árján, * az Úr lebeg a nagy vizek fölött.
Az Úr szava telve erővel, * az Úr szava telve fönséggel.
H: Áldja meg Isten az ő népét, * adjon neki békességet.
E: A dicsőség Istene mennydörög, * templomában mindenek az ő dicséretét zengik.
Az Úr trónol a vízözön fölött, * az Úr király örökké.
H: Áldja meg Isten az ő népét, * adjon neki békességet.
SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34-38)
Kornéliusz házában Péter szólásra nyitotta ajkát, és ezeket mondta: „Valóban el kell ismernem, hogy Isten nem személyválogató. Mindenki kedves előtte, bármely néphez tartozik is, aki féli őt és az igazságot cselekszi. Isten a tanítást Izrael fiainak adta, és a béke örömhírét hirdette Jézus által. Ő a mindenség Ura.
Ti tudjátok, hogy mi minden történt Galileától egész Judeáig attól kezdve, hogy János hirdette a keresztséget: Hogyan kente fel az Isten a názáreti Jézust Szentlélekkel és hatalommal. Ő pedig, amerre csak járt, jótetteket vitt végbe, és meggyógyított minden ördögtől megszállottat, mert vele volt az Isten.”
ALLELUJA (Jn 1,29) – 6. tónus
Alleluja! Alleluja!
Amikor Keresztelő János látta, hogy Jézus feléje tart, így szólt: * Íme, az Isten Báránya.
Alleluja!
A fenti evangéliumi szakaszhoz tartozó lectio divina segédanyag
az alábbi ikonokra kattintva tölthető le:
Az EPUB és MOBI formátumú dokumentumokat
az ingyenes PocketBook Reader aplikációval teszteltük.