Advent 1. vasárnap

Virrasszatok! (Mt 24,37-44)

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből (Mt 24,37-44)

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Amikor az Emberfia eljön, ugyanaz történik, mint Noé napjaiban. A vízözön előtti napokban az emberek ettek, ittak, nősültek és férjhez mentek –, egészen addig a napig, amikor Noé beszállt a bárkába. Semmit sem sejtettek mindaddig, míg be nem következett a katasztrófa, és a víz el nem sodorta mindannyiukat. Így lesz ez akkor is, amikor az Emberfia eljön. Ha akkor ketten lesznek kint a mezőn, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Ha két asszony őröl a malmával, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják.
Virrasszatok tehát, mert nem tudhatjátok, mely napon jön el a ti Uratok! Mert nyilvánvaló, hogy ha a ház gazdája tudná, hogy melyik órában jön a tolvaj, fenn virrasztana, és nem hagyná, hogy betörjenek a házba. Legyetek tehát ti is készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amikor nem is gondoljátok.

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből (Iz 2,1-5)

Izajásnak, Ámosz fiának látomása Dudáról és Jeruzsálemről: Az utolsó időkben az Úr házának hegye szilárdan áll majd a hegyek tetején és magasabb lesz a halmoknál. Odaözönlenek mind a nemzetek, felé tart számos nép, és így szól:
„Rajta, menjünk fel az Úr hegyére, Jákob Istenének házához, hogy tanítson meg útjaira, és így ösvényein járhassunk. Mert Sionról jön a törvény és Jeruzsálemből az Úr tanítása.”
Ő tart majd ítéletet a nemzetek között, és igazságot szolgáltat számtalan népnek. Ők meg beolvasztják ekevasnak kardjukat és sarlóknak lándzsáikat. Nemzet nem emel kardot nemzet ellen, és nem tanul többé hadviselést.
Jákob háza, gyertek, járjunk az Úr világosságában!

VÁLASZOS ZSOLTÁR (Zsolt 121,1-2.3-4a.(4b-5; 6-7).8-9)  – 7b. tónus

Válasz: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.
Előénekes: Örvendeztem, mikor azt mondták nekem, * az Úr házába megyünk.
Íme, itt állunk már kapuid előtt, * ó Jeruzsálem.
Hívek: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.
E: Jeruzsálem városa jól megépült, * részei egymáshoz illenek.
Oda járnak föl a törzsek, * az Úr népének törzsei.
H: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.
E: Az Úr Izraelnek törvénybe adta, * hogy ott nevére áldást mondjanak.
Mert ott állnak az ítélőszékek, * Dávid házának székei.
H: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.
E: Jeruzsálemre békét esdjetek, * biztonságban éljen, aki szeret téged.
Béke lakozzék falaid között, * és nyugalom bástyáid tövében.
H: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.
E: Testvéreim és barátaim miatt így könyörgök, * legyen békesség teveled.
Istenünk és Urunk háza miatt * kívánok áldást néked.
H: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből (Róm 13,11-14)

Testvéreim!
Ismeritek az időt: Itt az óra, hogy fölébredjünk álmunkból! Üdvösségünk közelebb van, mint amikor hinni kezdtünk! Múlóban az éjszaka, elközelgett a nappal. Vessük hát le a sötétség tetteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit! Éljünk becsületesen, amint az a nappalhoz illik, ne lakmározva és részegeskedve, ne kicsapongásban és érzékiségben, ne civakodva és viszálykodva! Öltsétek inkább magatokra Jézus Krisztust s a testi fegyelmet, hogy ne a bűnös vágyak szerint cselekedjetek.

Alleluja (Zsolt 84,8) – 1D2. tónus

Alleluja! Alleluja!

Urunk, mutasd meg nékünk irgalmas szívedet, * és az üdvösséget add meg nékünk.

Alleluja!

A fenti evangéliumi szakaszhoz tartozó lectio divina segédanyag
az alábbi ikonokra kattintva tölthető le*:

lectio-divina-pecsi-egyhazmegyelectio-divina-pecsi-egyhazmegyelectio-divina-pecsi-egyhazmegye

Az EPUB és MOBI formátumú dokumentumokat
az ingyenes PocketBook Reader aplikációval teszteltük.